" A hûvös õszi dér már megcsípte a bõröm. De csak ültem,mit sem törõdve ezzel,s a hideggel. A táj szép volt. A sárguló fûzfa szomorúan söprögette a tó partját. A ködben alig lehetett látni valamit,bár a fák színpompás lombjai még épp kivillantak a homályos látképbõl. Ahogy a hold is. Halványan pislákolt,az ég tengerén,viszont a nap egyre jobban látszódott a láthatáron. A látvány valóban csodaszép volt,engem mégsem igazán ez kötött le. Csak ültem a tóparti sziklán,és néztem,a még éppen tükrözõdõ hold félkorongját. Gondolataimban elmerültem, még a körülettem lévõ néhány vadra sem figyeltem. Lépteik alatt,épphogy megrezzent a lehulló levelek hada. Ám fantáziám teljesen más vidékekre repített. Folyton csak Õ járt az eszemben. Mi van vele? Merre jár? Vajon emlékszik-e még rám? Kérdések,s emlékképek rohamoztak meg. Egyszer csak becsuktam a szemem,s egy sóhajtás közben húztam össze magam. Ekkor elkezdett lágyan fújni a szél. A rideg idõ ellenére,még is jól esett ez a fuvallat. Hozott magával valamit...mintha csak azt üzente volna,hogy "Ne add fel!"... Bár vissza kaphatnám,érezném tapintását,tudnám,hogy itt van mellettem. A nap lassankénti sugarai zökkentettek ki a gondolataimból. Mikor az oly szép ezüstben pompázó korong eltünt,s helyét átvették a aranyban táncoló sugarak,én is felálltam a kis sziklámról. Végig néztem egyszer a kissé szomorkás õszi tájon...akár lelkem láttam volna,minek fái búslakodásuktól dobták el hû leveleiket. Egy utolsó sóhajtás kíséretében indultam meg az erdõben,s magam után csak egy kis halvány,átlátszó üveggömböt hagytam. "

Hátõ...:)

Elõször is sziasztok,másodszor meg...

Nos szoktam ilyen kis szösszeneteket írni,és a zene,meg a hangulatom vitt. :)

Tudom,elég ratyi lett. x] Ennél többre nem futja,hehe.

Am van pár még ehhez hasonló "mini novellám",de azokat nem teszem fel,vagy lehet majd csinálok nekik majd egy külön oldalt,még nem tudom.

Egyébként semmi érdekes...további szar kedv. :]

Apropó,a kis írományom,nem a szerelemrõl szól,bár mindenki értelmezi,ahogy neki tetszik. x3