"Egy kórházi ágyon fekve elgondolkozik az ember. Hogy hogy került ide? Reménykedve segítséget várt olyan emberektõl, akiket nem is ismer. Fehér ruhás, ijesztõ alakok, akik árasztják magukból az undort a megvetést. Csak arra várnak, hogy kezükben székével feltárják az ember belsejét, s bár õk arra teszik fel életüket, hogy életeket mentsenek, már nem az a cél vezérli õket, csak a brutalitás.
A brutalitás, ebbe a hatalmas épületben. Mindent elönt a hipó átható szaga, az ijesztõ fehér és zöld falak, amik csöndet, magányt, néma sikolyokat rejtegetnek. Olyan dolgokról tudnak, miket ember nem hinne el. S még is csendben, mélyen magukba zárva tartják eme titkokat. Néhány szoba rejtelmesebb a többinél. Gyógyszerek mérges gõzét, a vér vasas illatát, a tûk éles hegyét és más egyéb taszító dolgot takarnak el a kíváncsiskodó szemek elõl.
Azt mondják minden rendben, segítenek. Ágyba fektetnek, hogy pihenj. Ágyba, mely rácsos, akár az ablakok, hogy ne tudj menekülni. Ha félsz, nincs merre menned. Beléd döfik a hegyes fecskendõiket, bõr szíjjal az ágyhoz kötnek, hogy maguknak megtarthassanak. Ellenkezni teljesen értelmetlen. Leszorítanak, kikötnek, elkábítanak.
Mikor már ott fekszel a fehér lepedõk közt, s nézed a színben hozzá illõ plafont és falakat, csak akkor jössz rá igazán, hogy kárhozott egy hely ez. Hirtelen a mély levegõ beszívásában összerándul a gyomrod. A hipó émelyítõ szaga a gyógyszerek mérgével keveredve olyan érzést kelt benned, hogy csak menni, menni minél messzebbre!
Hiába kapálózol, hiába téped magad, hiába minden próbálkozásod. A szíjak erõsen tartanak. Épp csak némi mozgásra vagy képes, az sem több, némi oldal iránynál. Ha feladod, az övék vagy. Kényük-kedvük szerint fognak rajtad kísérletezni, anyagokat fecskendeznek a véredbe, amire azt mondják, jót tesz majd neked. Megvágnak, azt mondván ebbõl majd kimutatják! De nem. Halálod napján sem törõdnek veled. Egy vagy a sok közül! Egy tárgy. Egy alany.
Ha küzdesz, még jobban próbálnak meghódítani maguknak. Elküldenek más-másfajta helyre, ahol próbálnak megnyugtatni, próbálják máshogy, még több anyagot juttatva a szervezetedbe, ami szétrombolja azt. Így bár a saját becsületed megõrizve, de szintén a karmaik közt végzed.
Elõbb vagy utóbb Te is ennek a fehér, hipó szagú és undorító dolognak leszel a része. Akkor, ott azon a rácsos ágyon, a rácsos ablakra meredve majd rá jössz, mikor egy tû áll ki a kezedbõl, hozzá rögzítve egy csövecskével."