Halál. Mily' szép szó.

Ah...annyira beleuntam mindenbe.

Abba,hogy itt élek,abba,ami történik velem,abba,hogy élek!

Kit érdekel? Yap,senkit,tény. :)

Tulajdonképp,sokszor elgondolkoztam minek is írok blogot?

Mindig is szerettem titokzatos maradni,senki ne tudjon rólam sokat.

Hát...nem tudom. Abba nem õrülök bele,ha nem mondom el valakinek,szóóóval.

  ~Miért hittem,hogy sikerülhet?

Hm...mindenki odáig van vele,hogy ha magyar,akkor szeresse az országot.

Hagyjuk már...sose szerettem!

Nem szeretek itt élni és nem szeretem az országot.

Igen,lehet szidni,oltani...

Én Japánba vágyom!! :/ Lehet ott sem tökéletesek a dolgok,de én õket tisztelem!

Japánul akarok tanulni,beszélni,ott akarok élni!

Ah...talán ez is csak egy elõm,mint a többi...

'...csak meghalni volna jó.' Madách. ~ És tényleg!

Van,aki azt mondja,jobb,ha kisírja az ember a bánatát.

Szerintem tök mindegy,ha sírsz,ha nem,ha felõröl az a valami.

Engem nem a fájdalom õröl fel...nem.

A fájdalom,az üresség és az az érzés,hogy...."élek."

Nem csinálok semmit,csak élek. Nincs célom,csak tengõdök.

De még is,nem vagyok átlagos...

Szar helyzet. ~

"Csak az ember annyira kegyetlen, hogy élvezettel nézze végig a saját fajtársainak halálát."

És tudjátok mi a durva? Hogy én képes vagyok rá...Míg a legtöbb ember nem,vagy segít. Én élvezem.

    ~Nem szeretem az embereket.