Tegnap megint rájöttem,két milyen fantasztikus baráttal áldott meg a sors.
Akik mindig ott vannak,segítenek,támogatnak.
Hálás vagyok nekik és próbálok viszont segíteni!
De...akkor miért érzem magam sokszor olyan egyedül? Magánosnak...
Tegnap Nami kérdése szembe állított a dolgokkal,mint sokszor máskor is.
Én...én nem tudom a választ. Talán igen,de mások nem és..nem tudom.
Bár,a választás nincs elõttem. Néha az jut eszembe örülnék neki. Máskor nem...
Anikó meg bíztatott...de hát mire fel?
Amilyen szerencsétlen vagyok. Áh,mindegy is.
Talán jobb,így.
"Behunyta a szemét, és elmerült a meleg sötétben, amely elválasztja az alvást az ébrenléttõl, ahol a valóság meghajlik, és lobog a gondolatok szelében, ahol az alkotókészség mindenféle korláttól mentesen virágozhat, ahol minden lehetséges."
