És megint lent...ezt játszom egy kisebb ideje. Lassan 1 hete.
Naponta,sõt van,hogy fél naponta. Hol tök jól elvagyok,aztán meg tiszta depresszív...
Nem tudom mitõl. Megint kezdenek összegyûni a dolgok,a lelkem meg ugye nincs rendben.
Bevallom ma elgondolkoztam mi lenne,ha boldog lennék. Ha helyre billennének a dolgok.
Rájöttem: nem akarom. Félek. Nem szó szerint,csak hogy is mondjam..
Félek,hogy úgy már nem tudok élni,az már valahogy nem én vagyok,olyan semilyen.
Küzdök én,küzdök,de...valahol igen,boldog akarok lenni. Talán.
Bár ugye kinek mi a boldogság. De egyben még sem akarok az lenni.
Megszoktam ezt az életet és én már...nem tudom máshogy élni,nem akarok. Ez vagyok én.
Nem tudom leírni,elég furcsa,de...ez van.
Matias rengeteg erõt ad nekem,sõt! Miatta csinálok mindent,miatta élek. <3
Meg persze a fantasztikus barátaim miatt. :)
Még is,annyira belefáradtam az egészbe...és nem kell,hogy mégjobban összetörje ez az egész a lelki világom.
Ez a rohangálás így nem jó. Fizikailag semmi bajom,de lelkileg...
Mindenhol csak a stressz és ezt Matias is érzi és nem akarom,hogy neki rossz legyen.
Itt csak basztatnak,ott szintén,meg leszarnak....
A másik meg az emlékek. Egyik élõbb mint a másik.
Én...nem akarom.....fáj. Fáj látni a múltat magam elõtt.
Mindent vagy semmit,vagy nem is tudom...egyik se jó.
Se itt,se ott...csak egyedül akarok lenni....Matiassal...
Miért olyan nehéz mindig minden? Csak egy kis nyugalmat szeretnék...ennyi...
"Nem volt rossz, sem jó,
Csak ember, fáradt,
Várt, várt és nem lelt
Soha csodákat."
