Nos...vannak azt hiszem olyan érzelmeim,amiket nem tudok leírni.
Oké,ez egyértelmû,de úgy mondom,hogy nem tudom/akarom fölfedni.
Nem tudom,de még én is "iszonyodom" tõle. Illetve nem veszem jó néven saját magamtól.
Nem szeretem õket...vannak,mer emberbõl vagyok...utálok ember lenni.
Meg amúgy is! Én nem ide tartozom,nekem nem itt a helyem...
Istenem,bár lenne már mindenegész...utálom ezt az egészet. Utálok itt lenni.
Hol? Hova,könyörgöm,hova tartozom? Kihez? Mihez?
Ez nem én vagyok! Korlátaimhoz képest igyekszem önmagam lenni,de...
Szabadság? Igen! Hol? A természetben? Vagy csak máshol? Talán,nem tudom...
Én egyszerûen csak tudni akarom ki vagyok,honnan jöttem és miért...
És hova vágyok haza...
"Ami azt illeti, idõnként vidámnak, jókedvûnek látszom, sõt még viszonylag értelmes beszédre is képes vagyok mások elõtt, úgy tûnik, mintha isten tudja, milyen jól érezném magam a bõrömben. Ám a lelkem folytatja halotti álmát, és a szívem ezer sebbõl vérzik."
