Egy fehér farkas

Most elég. Ez nekem sok!

És még én hittem,hogy kezdenek rendbejönni a dolgok?

Hol élek én,ugyan...? Álomnak szép volt..

Csak tudnám miért én,miért mindig pont én..

Miért? Miért??

Egy ok...csak egyetlen egyet...

Sok mindent nem mutatok. Sokan azt hihetik de kurva jó nekem. Nincs is semmi bajom!

Csak egyszer tudnák amit én és éreznék át...

Már sírni se tudok. Nem szeretek. Nem szoktam. De van,mikor kijön...

De nem érted!! Ha bántassz,csak még jobban összetörök! Rohadtul nem érdekel másnál mi jött be! Nem érted?! Fáj! Fogd fel,hogy megérteni sosem fogod...Csak hagyjvele békén...menekülök...nem érted?...

"Belül úgy izzik a bánat.
Az emlékek csendben fájnak,
Mint amikor sebektõl vérzel,
De irgalmat nem kérsz mégsem."

Végre kezdett talán jobb hangulatom lenni Matias miatt.

Hát,ennyit errõl...Gratulálok Ayame!

Csak a szokásos,miért is ne?

Bassz el mindent,ahogy szoktad...

Ja nem,vagy elbasszák mások!

Úgy kell....

De ez most csak az én hibám...?

"Magam vagyok.
Nagyon.
Kicsordul a könnyem.
Hagyom.
Viaszos vászon az asztalomon,
Faricskálok lomhán egy dalon,
Vézna, szánalmas figura, én.
Én, én.
S magam vagyok e föld kerekén. "

Neeem,én nem azt mondom,hogy utállak.

Csak azt,hogy madzagot nyeletnék veled...nem mindegy! ^^

Sõt. Vannak még aranyos kínzási módok,de nekem ez nagyon tetszik.

Meg van a fûrész is...kerékbetörés is kellemes. Szóval ja!

Az olyanok,mint a fejtörõ nem jó,mert hamar belehal az áldozat.

Hm...mit is mondtam egyszer nem is olyan rég?

Az ember az egyetlen,aki mások szenvedésének örül. Hm,tény... :)

Egyesek szánalmasak,undorítóak..

Az én életem,meg egy kalap szar.

Komolyan! Ezen már szinte meg sem lepõdök...

"Step by step kimi to deatte,

Toki wo wasurete odoriakashita."

Nande?...

Nem is tudom,olyan...fura minden.

Én...én nem vagyok sehol jó...

Volt nemrég egy olyan jó kis idõszakom.

Kb 1-2 hétig tartott...végre örültem!

Most meg...megint a depresszivitás.

De ez most más! Nem tudom,de más...

Mostmár csak magyányosnak érzem magam...illetve...

Annyira nem tudom.

A magányérzetem még megvan valamilyen szinten,de enyhült.

Már kb 1-2 hete alig beszélek Namival,Hachival...

Egyik sincs fent. Én meg azt sem tudom hova kapjam a fejem.

Összeomlok,teljesen...

Ma Nami tökre örült,hogy fent voltam.

Eredetileg direkt nem akartam feljönni.

Onegai...taskete...

"Ezelõtt bús szívem hervadni indúla,
Titkos óhajtással gyakorta jajdúla;
De mihelyt láttalak, csuda, mint újúla,
Minden akkori búm örömre fordúla."

Yeah,suliból írok...

Nos,ettõl eltekintve,fogjuk rá,hogy kezdek kikerülni ebbõl a magány hangulatból.

Bár,vannak hullámok.

Csak lenne már jó idõ,hogy Matishoz ki tudjak menni. :(

"Az éjszaka a lélek nappala."

Örülnöm kellene...igen,valahogy úgy.

Még is..nem megy.

Telhetetlen vagyok? Nem...

Csak...csak a fájdalom nagy úr.

Fáj....nagyon...

Az ember tud magányos lenni úgy,hogy vannak körülötte? Támogatják?

Van olyan ember,akit testvérének,családjának mond? És még is egyedül van?

Igen...én ilyen vagyok.

Itt,ahol én vagyok,nincs senki. Egyedül vagyok...nagyon.

A lelkem,valahol Namival és Hachival van...valahol.

Igen,a lélek korlátlan!

De még is egyedül van. Magányosan...

Bonyolult dolog,leírni sem tudom. De érzi az ember.

Az a bizonyos magány érzet. Fáj,mardos...

Hiába van nekem itt a reményteljes jövõ.

Én örökre a múltamba ragadtam.

És bár örülök,valóban...a múlt fájó érzése sokkal erõsebb...

"Elringat, vagy ordíthat,
a függõség, ami gyógyírt ad.
A nyíltsebre, ami nem látszik,
a könnycseppre ami felszárít."

Hátöhm....azt hiszem ennyi volt a jókedv.

Matias miatt nagyon fel voltam dobva mostanság.

A hétvégi verseny nagyon vacakul sikerült...plusz-minusz más tényezõk.

Szóval most kicsit megint depresszívebb vagyok.

Bár ma voltam megint fiamnál.

Jó volt vele végre kint,ellenben most még sincs olyan jó kedvem...

Eddig furcsa,de jó érzés volt az öröm. Vagy 2 év után...

De most viszont kicsit furcsa,hogy visszajött a rossz hangulatom.

Megint kicsit idegen érzés,de érzem,hogy valahol még is közeli és kicsit visszarázódtam régi önmagamba.

Nem nagyon tudom megfogalmazni,érdekes....

Kezdek megint ott tartani,hogy csak nyugalmat akarok...

"Akármit teszünk is, az idõ szakadatlan halad elõre. Szokásunk szerint méretünkre szabdaljuk, de ez végül is érzékcsalódás, ténylegesen akkor is folyamatos marad."

Csak egy farkas vagyok...akit megtépázott az élet,tiszta seb,csak pár helyen varrasodik.

Bár vannak régiek,még azok is eleven vörösek.

Nem bízom meg bárkiben,csupán 1-2 embernen,de nekik sem hagyom,hogy hozzám érjenek.

A sebeim hiába próbálják bekötözni,csak ugrálok...

Fájnak. Ahogy ugrálok csak jobban fel szakad,de nem baj...

Hiába a kedves idegen,senkit nem engedek közel magamhoz.

Makacs vagyok és támadok.

Csak magamra számíthatok,senki másra.

...nem hiába vagyok farkas...

Egy beszélgetésbõl kiindulva,és némi beszélgetés foszlányokkal tarkítva. Ha már ezzel a hasonlattal példálóztunk.

"Yume miteru? Nani mo mitenai? Kataru mo muda na jibun no kotoba
Kanashimu nante tsukareru dake yo nani mo kanjizu sugoseba ii no"

Másfél éve nem éreztem ilyet....

Olyan idegen,még is jó ez az érzés. :)

Örülök! Nem vagyok boldog,de felszabadultabb vagyok!

Ezerszer...annyit ad nekem lelkileg Matias,hogy az hihetetlen. :)

Imádok vele lenni. Újra szeretek lovak közt lenni...

És...érzem,a lelkem is könnyebb kicsivel. :)

Istenem,jó látni,hogy akik eddig aggódtak értem,most örülnek!

Örülnek az én örömömnek. :)

Annyira,de tényleg,köszönöm minden egyes barátomnak,akik mindig mellettem vannak!!

Kifejezni nem tudom a hálám.

Bár mindig megmaradna ez az öröm...

De bárhogy is,mostmár nem engedlek kisfiú! M♥ :)

"Ezelõtt bús szívem hervadni indúla,
Titkos óhajtással gyakorta jajdúla;
De mihelyt láttalak, csuda, mint újúla,
Minden akkori búm örömre fordúla." M&M!

Éééés igen.

Most azt hiszem egy kicsit jobb idõszakomban vagyok. :)

Nos,kérdéses meddig.

Sajnos,ahogy elnézem nem sokáig.

Hétvégi versenyek (elõzõhéten) nagyon jól sikerültem! ^^

Nos,ez adott egy kis önbizalmat versenyzés terén.

Lovak terén meg kisfiam. C:

Angyali gyerek. ~

Hjaj,csak maradna minden így. Még ezzel is beérném...

Pfu,de az élet nem habos torta,mi?

Ja bocs,nekem eddig is sós volt az a torta... ~

"A puszta töprengés kárhozatba visz. A pokol mélységes mély fenekére, ahol nincs egy szemernyi fény, egy csöpp enyhet adó víz, amely megváltana a szenvedéstõl."