Ja...nem vagyok ideges az a lényeg.
Kicsit bassza csak az idegrendszerem a sok faszság.
Az emberi pofátlanás határtalan....ja,ez az egy kurva igaz.
Inkább nem írok semmit,mert még mindig fel vagyok spanolva.
Kurvára nem éri meg semmi. Mi a fasznk csinálom,mi a fasznak élek?
Ember,az egész csak egy nagy kicseszés...könyörgöm.
"Utálom a kétszínû embereket, mert nehéz eldönteni, hogy melyik felüket pofozzam fel elõször."
....passz. Nem tudom.
Annyi minden van bennem,amit ki akarok írni.
Gondolatok,düh,szomorúság,öröm,feladni vágyás.
Sok minden. De...nem. Most valahogy nem megy. Nem jön.
Fáradt is vagyok. Így jártam,mi? Lehet.
Csak nyugalmat akarok mostmár... -_-
"Sokkal könnyebb lenne eladni a lelkem, ha meg tudnám találni."
És megint lent...ezt játszom egy kisebb ideje. Lassan 1 hete.
Naponta,sõt van,hogy fél naponta. Hol tök jól elvagyok,aztán meg tiszta depresszív...
Nem tudom mitõl. Megint kezdenek összegyûni a dolgok,a lelkem meg ugye nincs rendben.
Bevallom ma elgondolkoztam mi lenne,ha boldog lennék. Ha helyre billennének a dolgok.
Rájöttem: nem akarom. Félek. Nem szó szerint,csak hogy is mondjam..
Félek,hogy úgy már nem tudok élni,az már valahogy nem én vagyok,olyan semilyen.
Küzdök én,küzdök,de...valahol igen,boldog akarok lenni. Talán.
Bár ugye kinek mi a boldogság. De egyben még sem akarok az lenni.
Megszoktam ezt az életet és én már...nem tudom máshogy élni,nem akarok. Ez vagyok én.
Nem tudom leírni,elég furcsa,de...ez van.
Matias rengeteg erõt ad nekem,sõt! Miatta csinálok mindent,miatta élek. <3
Meg persze a fantasztikus barátaim miatt. :)
Még is,annyira belefáradtam az egészbe...és nem kell,hogy mégjobban összetörje ez az egész a lelki világom.
Ez a rohangálás így nem jó. Fizikailag semmi bajom,de lelkileg...
Mindenhol csak a stressz és ezt Matias is érzi és nem akarom,hogy neki rossz legyen.
Itt csak basztatnak,ott szintén,meg leszarnak....
A másik meg az emlékek. Egyik élõbb mint a másik.
Én...nem akarom.....fáj. Fáj látni a múltat magam elõtt.
Mindent vagy semmit,vagy nem is tudom...egyik se jó.
Se itt,se ott...csak egyedül akarok lenni....Matiassal...
Miért olyan nehéz mindig minden? Csak egy kis nyugalmat szeretnék...ennyi...
"Nem volt rossz, sem jó,
Csak ember, fáradt,
Várt, várt és nem lelt
Soha csodákat."
Vééégre vége! Tegnap volt a szalagavatóm.
Megkaptram a kis szalagom,lement az osztálymûsor,letáncoltam a keringõt.
Nos,a legutolsó az offos volt....na mindegy. ~ Túléltem.
Nem volt rossz igazából,de többet nem! Annyira nem én vagyok.
Pedig egyébként néha eljátszom a gondoloattal,hogy szép ruha,meg töttörö,de nem.
Hm..igazából ahogy néztem a keringõket,meg az a keringõ zene...^^
Speciel azért nem akartam keringõzni,mert nem szeretek táncolni,nem szeretem a ruhát és utálom ha valaki belemászkál az aurémba.
Na,meg az utolsó dolog,hogy...szerintem ez egy olyan dolog...hogy is mondjam.
Nem intim,de...olyannal táncoltam volna szívesen,akit szeretek. Nem egy hót ismeretlennel.
Oké,akit ismerek és jóba vagyok vele,még oké. De én speciel azzal a valakivel szerettem volna táncolni.
Na nem mintha kéne...van elég bajom így is...
"Sürget benn egy érzés,újra fentre vágysz,
De mit tennél meg érte,hogy ne kössön le lánc?"
Igen,mindig mindenért én vagyok a hibás,én vagyok a hülye...
Én vagyok a baj,miattam van....ÉN!!!
Kurvára elegem van...
Miért minden az én hibám? Mikor segíteni akarok akkor is le vagyok oltva...
És olyantól,akitõl nem vártam....fáj...nagyon...
Talán...tényleg az lenne a legjobb,ha az ismerõseim elhidegülnének tõlem.
Mindenki...akkor legalább egyedül tudnék lenni...
Senkinek nem okoznék problémát. Minden jó lenne....
Jobb...hm,vicces. Látszik,hogy tél jön...
A tél nyugodt. Síri csendes. Még is mindig történik valami...
De nem baj...csak miért pont ide és így?
Csak valaki válaszolna egyszer a kérdéseimre...csak a töredékére...
Fáj...fáradt vagyok...elég...
"Egymagad a lelkeddel élsz igazán.
Tudod, a sors nagy magány."
Elég volt már...kezd jobb hangulatom lenni,erre megint...
Rossz helyre menekülök....egyáltalán menekülnöm sem kéne...
Egy utolsó szánalmas féreg vagyok!!
Már magamra sem ismerek rá...gratulálok Ayame...megint!
Eddig tudtam kezelni azt a rohadt szeretethiányom.
Erre most....de ez direkt van. Tudom.
De nem baj,erõsebb leszek,ha fáj,akkor is....
Ha saját magad nem tudsz kiállni magadért,akkor végleg vége...elbuktál...
Nem lehet így és nem is lesz.
Csupán a pillanat mûve....tudom mit kéne tennem.
Csak a tudat alattim...hm,köszi,én is téged!
Elég...unok mindent!!
Végre egy kicsit el tudok vonatkoztatni a sok szartól,erre vissza.
Csak egy csettintés és ugyan ott vagyok....a szarba,nyakig.
Nem kértem pedig sokat...csk lehessek egyedül! Baszottul egyedül.
Matiassal...a büdös nagy semmi közepén. Elég ez nekem...mindenre...
Csak ne ezt,könyörgöm!!
"Nem ismerjük magunkat. Ez teszi az embert kiszolgáltatottá."
Letisztáztam magamban a dolgokat.
Helyretettem õket viszonylag,egész rend volt.
Erre a mai nappal borult minden...
Na jó,nem,de összezavarodtam.
Bár ami jó,hogy még mindig tartom magam a dolgokhoz,de ez megzavart.
Na meg a többi...hm..gyanús.
De ez jó,nem? Szerintem mindegy...
Csupán egy szappanopera a sok közül...
"Ne feledd, senki sem sértheti meg az érzéseid saját közremûködésed és engedélyed nélkül!"
Elveszett vagyok....talán magamba.
Magamba? Mert ki vagyok én?
Elõbb meg kéne találnom saját magam....
Aztán hazamenni... Hjah.
Én csak...hm. Sokszor azt sem tudom mit akarok.
Minden olyan legyen mint régen és rendben legyenek a dolgok.
Mert régen rendben voltak? Nem.
De jobb volt. Sokkal jobb!
Hogy itt hagynám-e a jelenem?
Eddig szó nélkül...de most...
Az az igazság,hogy vannak a jelenemben fontos személyek.
Akik a múltamba nem,vagy elenyészve vannak meg.
Semmi nem jó...illetve...
Nem tudom ki vagyok,mi vagyok...hát hogy tudnám mit akarok? :)
Baromi sok dolog kavarog bennem.
Kimondani sem tudom mennyi dolog és mik...
Talán így jó...talán....talán semmi sem jó...
"...make my heart the better place..."
Honvágyam van,haza akarok menni...hozzá...
De hova? És kihez?
Egyre több a furcsa kérdés. Én nem ez vagyok...
Ez csupán egy test. Porhüvely,valóban.
A lélek örök..na de meddig?
Miért nem emlékszem az elõzõ életemre?
De szükségem van rá,érzem...valahol a lelkem érzi,vissz akar menni.
Haza akar menni! És visz engem is...
Szabadság,az a táj,én!!
Végre ott tényleg én lennék. Nem,aki most vagyok.
Beugranak néha képek. Tudok dolgokat.
Semmi nem véletlen. Semmi...
De akkor miért nem mehetk oda vissza?...
A tûz,a farkas...a víz,a tigris. Annyira itt van...még is...
"Módszeresen kell zûrzavart kelteni - az felszabadítja az alkotóerõt. Minden, ami ellentmondásos, életet teremt."
Én...nem tudom. Semmit nem tudok. ^^
Játszom a szerepem,mászkálok ide-oda.
De értelme? Semmi...
Nem tudom miért vagyok,mi ez. Mintha lebegnék néha a semmibe.
Tulajdonképp régóta akarok írni,naponta feljövök.
Ellenben fogalmam sincs mit...annyi minden van bennem és még is semmi...
2 év...baromi hosszú idõ.
És 2 év alatt vajon változnak az érzések?
Nem. Csak hegesedik a seb.
És kevésbé fáj?
Nem.
Akkor? Csak képzõdik egy varr?
Igen. Ami bármikor fölszakadhat...
"De néha megállok az éjen,
gyötrõdve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben."
